2015. november 24., kedd

6 héttel a műtét után

Sokat vártam a 6. héttől, mert hogy csontforrás, meg ilyesmi. Drasztikus határnak ilyen szempontból mégsem éltem meg. A duzzanat most már kb csak 5%-os. A gumizást is megszoktam (igen, mindent meg lehet szokni). Ami még mindig fura, az az hogy vannak még érzéketlen részei az arcomnak. Illetve húzódik, mikor gesztikulálok (nem tudom jól leírni az érzést). Inkább úgy mondom, hogy vannak már olyan percek, amikor semmi furát nem érzek. Pl természetes érzés, ha összeérnek az ajkaim (nem mindig ég/bizsereg már).
Pár napja elkezdtem már puhább ételeket rágni is (puhára főtt husi, krumpli, tészta). De még nagyon lassan megy, mert oda kell figyelni rá. (Bezzeg a számat állandóan elharapom!)
Ami mégis határvonal volt tegnap, hogy lecseréltem a profilképem. Ez az első nyilvános kép a blogon kívül a műtét óta. Azért is fontos, mert azon kívül, hogy dolgozom, és suliba járok, máshova még nem nagyon mozdultam ki. Kevés barátom látott élőben, ill. nem mozdultam még ki az estébe/éjszakába. Miért fontos ez? Mert akármennyire is nem érdekel alapból mások véleménye, azért csak fontos a visszajelzés. Pont pár napja gondolkoztam, hogy az is fura, hogy most nem tudom magam, hova sorolni. Ok, nekem tetszik az eredmény, de akkor most hányas vagyok? S ehhez a besoroláshoz igen is kellenek a visszajelzések. S amiket én kapok tegnap óta, azok nagyot lendítettek a gyógyulási folyamaton is. Hálás vagyok érte!
A kép azért is fontos, és mérföldkő, mert félprofilból készült, és régen elképzelhetetlen volt, hogy ilyen beállítású kép kerüljön ki rólam bárhova is. (most is csak azért van pár régi ilyen képem, mert tudatosan készítettem párat, és nem töröltem! - hogy legyen az előtte/utána képekhez)

Mindig elfelejtem írni, hogy igyekszem mindenről beszámolni, amit én érdekesnek gondolok, de szívesen fogadok kérdéseket is, ha valami más is érdekelne!

9 megjegyzés:

  1. Próbáltam többször is kommentelni alább, de valami miatt megint nem ment :( pedig úgy el akartam mondani, hogy mennyire szuper az eredmény!! közben meg abszolút természetes. nem tudom, lehet, hogy csak képről, vagy csak nekem, de amellett, hogy látom a nagy változásokat, nem furcsa. nem lettél "más" szerintem. de nagyon tetszik az "új" arcod :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. éés végre sikerült kommentelni is :)

      Törlés
    2. Köszönöm Lollim! Igen, az általános vélemény, hogy ez a természetes. Valószínű azért, mert tényleg ez a természetes arcom, s az ezelőtti volt az esés miatt eldeformálódott. :)

      Törlés
  2. Szia! Mindig figyelemmel kísérjük a bejegyzéseidet a lányommal,mert ő is ugyanebben a műtét sorozatban van,mint te. Nagyon izgultunk érted,hogy sikerüljön a műtéted. Nagyon sokat segít nekünk,hogy látjuk a folyamatos változást,és az elért eredmény nagyon látványos. Lenne esetleg lehetőség privát levelezésre veled?Nagyon sok kérdésünk lenne,de nem mások előtt. (norina 75@freemail.hu)
    Kitartást neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Először is köszönöm és drukkolok a lányodnak!
      Írtam e-mailt, ha nem érkezett meg, szólj!

      Törlés
    2. Szia! Sajna még eddig nem jött meg a leveled,de türelmesen várunk. Ez igazi meglepi lesz a lányomnak.

      Törlés
    3. Pedig már szerdán írtam a freemailes címre (gmailről). :(
      Nézd meg a levélszemétben!

      Törlés
  3. Szia! Sajnos nincs meg sehol a levél amit írtál. Átküldenéd még egyszer?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elküldtem újra. Ha nem érkezik meg most sem, nincs másik email cím?

      Törlés