2015. október 24., szombat

Muti mit eszel?

Igen, tudom, az egyik legérdekesebb kérdés, hogy akkor én most mit eszek :) Anya kreativitásának hála egyáltalán nem éhezem. Bár azért kihívásokkal teli ez az időszak.
No de nézzük részletesen.

A kórházban reggelire és vacsorára tejmentes protein shaket kaptam. Bármennyire is tiltakozom az ilyen mesterséges dolgok ellen, csak megittam, mert reménykedtem benne, hogy a magas energiatartalmának köszönhetően egy kicsit erőre kapok tőle. Ezen kívül délben kihívtak enni is. Ami igen mókás volt. Próbálkozzatok csak meg kiskanállal csontlevest szürcsölni. Legyen elég annyi, hogy előbb adtam fel az evést, mert meguntam, minthogy jól laktam volna.
Szerencsére igen felkészülten vágtam bele a műtétbe, így egy külföldi blogon olvastam, hogy az éttermi ketchupos/mustáros flakonok nagy szolgálatot tudnak tenni. Pont megfelelő mérető rajtuk a lyuk, és nyomni lehet (mert szívni nem tudtam). Nem tudom, mit hogy ettem volna az első napokban enélkül.
A kórházból hazamenve már sokkal jobb volt a helyzet. Szerencsére nem igazán vagyok húsos, úgyhogy a különféle zöldséglevesek, meg a húslevesbe beleturmixolt zöldségek tökéletesen megfeleltek. Hogy más ízekkel is találkozzak csinált anya sütőtök krémlevest, és cékla-alma-krumpli pürét is.
Azért bármennyire is változatos az ízvilág, a püréket is meg lehet unni, főleg ha csak inni tudod őket. Így természetesen nagy öröm volt, amikor a hétvégén végre kanállal tudtam már levest enni, és a zöldségeket is elég volt benne villával összenyomkodni.
Igen, az ott a tányér mögött egy tükör. Szükségem volt rá az evéshez elég sokáig. Ugyanis nem érzem még teljesen az ajkaimat, és nem szerettem volna malac módjára enni.
Az eddigi menüsoron szerepelt még a főtt zöldségek (karfiol, brokkoli, zeller, krumpli) fokhagyma mártással jól összenyomkodva és a paprikás krumpli is.
Az elő húsos ételen is túl vagyok már. Muszakát készített anya.
Mivel eddig a tejtermék sem szerepelhetett az étrendemben az édesség is külön kihívásnak számított. Szerencsére anya amúgy is sok mindent készít tej (és glutén) mentesen, így isteni paleo édességeket kreált.
Banános csokipuding
Paleo somlói galuska
Szerencsére a pohárból ivás már teljesen jól megy, de amint látszik, az evéssel sincsenek már nagy gondjaim..... Bár ezért egy jó hamburgert megennék már ;)

2 megjegyzés:

  1. Vissza a babakorba :) Ádi is ezeket eszi :)
    A hambit meg daráld le! Nyami....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Új arc - újjászületés - akkor indulunk a babakorból (remélem, azért a kamaszkort nem kell újra átélnem ;))

      Törlés