1 héttel a műtét után

Ma egy hete ilyenkor épp izgatottan vártam még, hogy vigyenek a műtőbe. Most pedig a nehezén már túl vagyok. Természetesen mint várható volt egy szempillantás alatt elrepült ez az egy hét, de voltak közben borzasztóan hosszúnak érzett percek. Ahogy az előző bejegyzésben is írtam, az első napot az ellenségemnek sem kívánnám. De jöjjenek a részletek a tovább mögött...

A műtét 5-6 órás volt, s mint azt több alkalommal is hallottam a drága sebész igencsak megszenvedett velem. Mondta h teljesen látható volt, hogy a gyerekkori ütés hatására mennyire aszimmetrikusan fejlődött az alsó állkapcsom. Aztán tört, repedt műtét közben, ahol nem kellett volna. Szóval nem volt egyszerű dolga. Ezért is mutogatott mindenkinek nagyon büszkén.

Sajnos az ilyen szájsebészeti műtétek természetes velejárója, hogy nagyon sok vért nyel az ember. Mondta doki is h igen sok vért vesztettem. S mivel a gyomor nem tudja megemészteni, ennek ki kell jönnie. Igen. Friss műtét után remek dolog hányni. Gyakoroltam is másnap hajnalig. A kómás alvás és a hányás volt a program. Anya volt bent nálam, és szerinte elég ijesztően néztem ki. Be volt kötve a fejem valamennyire. Én nem mertem megnézni.

Kedd reggel aztán visszavittek az őrzőből a szobámba. Pár óra alvás után már jobban voltam. De igazából akkor lett jobb, mikor a vizit után leszedte a doki a kötést, és a csöveket is kiszedte (két kicsi vágás van oldalt majdnem a fülem alatt, amin a váladékot vezették ki). Plusz a doki már akkor fényképezett, és mutogatott, hogy mennyire más már most az arcívem, meg h látszik az állam...  Aznap még nehézkesen ment az ivás. Este rosszul is lettem még egyszer. A legrosszabb az volt, hogy állandóan beütött még az altató gáz hatása, és ilyen tiszta zizi-kómás voltam. De persze aznap már lesétáltam a röntgenbe. Na ez után a röntgenem lett az igazi látványosság. Mondjuk nem is csodálom :)

Az utolsó képből ne vonjatok le elhamarkodott következtetéseket. Nem olyan az arckontúrom, mint azon látszik... De azért elég durva, nem?

Miután megtudtam, hogy valószínű csütörtökön haza is engednek, még látványosabb lett a javulásom. (na jó, ezt a helyzetemhez képest kell érteni). A nap fénypontja kétség kívül 16-18 volt, mikor anyu bent volt. Amúgy halálra untam magam. Ugyan kigondoltam előre jól, hogy viszek be gépet sorozatokkal, de nem bírtam használni a hiperszuper fejhallgatómat, mert úgy éreztem, a buci fejemet még az is satuba fogja. Olvasni sem nagyon volt türelmem, meg el is álmosodtam tőle mindig. Aludni nem akartam, mert nem volt kényelmes, meg úgy éreztem, hogy az is csak gyengít.

Ja az alvás! Az első három éjszakát félig ülő helyzetben töltöttem. Rémes volt. Kb óránként voltam ébren, hogy pozíciót változtassak (de hogyan?). A helyzet csak némileg lett jobb azóta is, mert az arcomra még mindig nem tudok ráfeküdni. De már egész hosszú órákat tudok egyben aludni.

Eljött végre a csütörtök. A reggeli vizit után biztos volt, hogy mehetek haza. Kaptam receptet, meg zárjólenetést, és 10kor már a másik épületben voltam a fogszidokinál. Megvizsgált ő is, és kicsit áthelyezte a gumit, amit előző nap a sebész rakott fel. Két oldalt van gumizva, hogy tartsa előre az állam, hogy az izmok ne húzzák vissza. Fogszidoki azt mondta, minden rendben. Nagyon jól sikerült a műtét. Mondta, hogy bent volt ő is, és h mennyire nehéz volt. Elbocsájtott, és csak egy hét múlva kell mennem kontrollra.

Itthon új időszámítás kezdődött. Az első lépés a zuhany+hajmosás volt. Elmondhatatlanul sokat jelentő apróság. Na meg természetesen anya ápolása.

Azóta mondhatom talán, hogy minden nap picit jobb. Bár vannak hullámvölgyek. Fájdalomcsillapítót muszáj szednem. Bár már csak napi kettőt veszek be. A duzzanat lassan apad, de persze ezzel jár, hogy teljesen új fajta érzetek (fájdalmak) lépnek be. Itt szúr, ott nyom. Ébredeznek az idegek. Bár jelenleg az alsó ajkam jobb fele, és a felső bal fele még érzéketlen. Ez kicsit nehezíti az evés/ivást. De reménykedem a legjobbakban.

A jegelés végig kísérte most is a napjaim. Plusz az ajkaim állandó kenegetése. 4-5 nap alatt teljesen új bőr lett rajta, ami piszok érzékeny. Tegnap már sikerült 10ig fenn maradnom, de általában 9 felé már nagyon elálmosodom. Az is igaz, hogy 6kor kezdődik a nap a kórházon kívül is. Naponta igyekszem lemenni sétálni is, de még nagyon hamar elfáradok. Beszélni kb végig tudtam. Annyi h artikulálni nem tudok. Kicsit olyan, mint mikor meg vagy fázva, és csak nyitott szájjal megy a beszéd, s még szájzárad is van hozzá :) De érthető, amit mondok. Bár jobb nem beszélni, mert a gumik közben baromira dörzsölik az érzékeny számat. 

A fájdalommal együtt a hangulatom is ingadozó. Van hogy nagyon türelmetlen vagyok. Van hogy nyűgös vagyok. De azért igyekszem jól viselni, és nem panaszkodni. (volt egy jó kis felismerésem erről is - miszerint nem panaszkodhatok, mert nem érdemlem meg, hogy bárki is sajnáljon, hisz én akartam ezt a műtétet, akkor viseljem némán a következményeit is.)

Tudom, a "legfontosabb" kérdésről nem írtam még. Mit eszek? Nyugi, még nem fotoszintetizálok. De ezt egy olyan fontos topiknak tartom, hogy külön bejegyzés lesz róla.. hamarosan...

Nagyon-nagyon köszönöm a sok-sok üzenetet, szeretetet, energiát, amit kaptam. Velem voltatok/vagytok nagyon sokan, és ez rengetek erőt ad/(hat) - ha megengedem magamnak, hogy elfogadjam.../ <3