2016. július 6., szerda

Vége!

Eljött ez a nap is! Hétfőn végre megszabadultam a fogszabályzótól! Nincs semmi fém a számban! :)))

Két éve indult a "kaland". Két éve került fel a hyrax, és akkor volt az első műtét. Akkor azt hittem, soha nem érek a végére, és mégis, az egész egy szempillantás alatt elrepült.

Maga a levétel kb 2 percig tartott. Kellemetlen volt, mert úgy törik le a bracketeket. De ki lehetett bírni. Aztán lecsiszolta a ragasztót és lepolírozta a fogaimat a doki. Majd egy-egy fogat megcsiszolt kicsit az ideálisabb harapás érdekében. Azt mondta, ez még nem a végleges, mert még most is fognak kicsit mozogni a fogak, és megtalálják a legjobb pozíciót, s utána is állítgatunk még kicsit rajta. Ezért is kaptam csak kivehető éjszakai fogszabályzót a rögzített retenciós ív helyett.

Hogy milyen az élet fogszabi nélkül? Remek! :) Természetesen folyamatosan nyalogatom a fogaim, és még mindig úgy iszok, h közben öblögetek (állandóan volt valami a fogszabályzóban, így ez szokásommá vált). Egy-egy hang képzésénél is észre veszem, hogy valami furcsa. És természetesen állandóan mosolyognék, és nézném magam a tükörben :)

Véget ért egy két éves tortúra, és az eredményt elnézve minden perc szenvedést megért. Nem, nem lett tökéletes. Nem olyan, mint ami a nagy könyvben meg van írva, de az enyém, és a hozott anyagból a lehető legjobbat hozták ki. 

Ígérem, lesznek még before/after fotók, amik visszamennek a kezdetekig, de arra még pár napot várni kell. 


7 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek lettek a fogaid!! És csak úgy ragyogsz! :-)

    VálaszTörlés
  2. Annyira jó olvasni! meg persze nézni :) fantasztikus, hogy végigcsináltad, és ez is eljött!

    Anna

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Megkérdezhetem, hogy a bimax műtétet ki végezte neked, illetve milyen orvosnál kell elindulnom, ha ilyen műtét lenne esedékes?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a műtétet Dr Bogdán Sándor csinálta, de először mindenképp a fogszabályzós orvossal érdemes konzultálni. én Dr Nemes Bálinthoz járok

      Törlés
    2. Köszönöm Szépen a választ!

      Nagyon tetszik a végeredménye a műtétnek és szeretném én is végigcsinálni, lehetne pár gyors kérdésem e-mailbe az egész folyamattal kapcsolatban? Egy címet írnál ide és akkor megírnám privátban ha nem probléma a számodra? :)

      M.N.

      Törlés
    3. dobrovicsdora@gmail.com
      ide írhatsz :)

      Törlés