Visszatekintés

Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy teljes legyen a történet, el kell mesélnem, a korábbi történéseket is. Mindenki azt mondja, szép kislány voltam. Visszanézve a képeket, én is így gondolom. De sajnos ha egymás mellé rakjuk a gyerekkori és a mostani fényképem, maximum a szememről lehet felismerni, de nem sokban hasonlítok az akkori önmagamra.

8-10 éves lehettem, mikor fellöktek a jégen és ráestem az államra. Az orvosok annyit tettek, hogy összekapcsozták a felrepedt bőrt, de soha nem mondták, hogy esetleg az állkapcsomat is meg kellene vizsgálni, mert egy ekkora ütés komoly károkat okozhat. Nem is látszott semmi jel, hogy gond lenne. Csak évekkel később lett feltűnő, hogy "nincs állam", azaz olyan, mintha tokám lenne. Oldalsó röntgen felvételen tökéletesen látszik, hogy a két állkapocs csontom, aminek majdnem párhuzamosan kellene állnia egymással, szinten merőleges. Emiatt látszik úgy, mintha nem lenne állam, holott valójában elég határozott és karakteres, csak rossz helyen van. Ezt egyébként nyitott harapásnak hívják. Emellett kereszt harapásom is van, s aszimmetrikus is az állkapcsom. Ráadásul elég kicsi is, így ahogy a hátsó fogak (és a bölcsesség fog) kereste a helyét, elöl szépen összetorlódtak a fogak, alul hátul pedig sajnos többet el is vesztettem.
Ha ez még nem lett volna elég, a bal felső szemfogam a fogsor fölött nőtt ki, mert a tejfog nem esett ki. Valamikor a tejfogat kihúzták, hogy hát akkor ott lesz a hely, a maradandó szemfog majd szépen megtalálja a helyét és levándorol. Hát nem tette meg.

18-20 éves koromban látott fogszabályozó orvos, ő javasolta az állkapocs plasztikát, és a fogszabályozást, de akkor még úgy gondoltam hogy a hiúságomnak többet ártana a két évig viselendő fogszabályozó, mint az élethosszig utált fogsor, így nem vágtam bele a dologba.
Közben több fogorvost is fárasztottam azzal, hogy húzzák ki a rossz helyen lévő szemfogat, s majd lesz helyette implantátumom. Persze senki nem volt hajlandó egészséges fogat kihúzni, főleg nem szemfogat, ami nagyon fontos pozícióban van fogpótláshoz. Ma már tudom, hogy azt mindenképp igyekeznek megmenteni.
28 évesen aztán már elég érett voltam arra, hogy felfogjam milyen hosszú távú előnye van a fogszabályozásnak (ráadásul jó példa is volt előttem), így gondoltam belevágok. Mikor először belenézett a szakorvos a számba, dörzsölte a kezét, hogy végre! Ez kihívás lesz! :)

Sajnos az alaposabb vizsgálat és a röntgen felvétel után csalódott lett, mert alul hiányzik a két 7esem és egy 6os is, így nincs mire feltenni a fogszabályzót. Említette, hogy lehetne implantátummal kombinálni, de valószínű ő sem foglalkozott ilyesmivel, no meg összegben is olyant mondott, amit akkor elérhetetlennek tartottam. Így abban maradtunk, hogy csak fölülre kerül fel fogszabályzó, hogy legalább az esztétikailag leginkább zavaró szemfogam kerüljön a helyére.
Egy év szabályozás után (amit egyébként imádtam), le is került a készülék, s sokkal szebb lett a mosolyom. Azóta nyitott szájjal mosolygok a fényképeken, ha kell ha nem :)

Az állkapocs műtétre is rákérdeztem egyébként nála, de azt mondta, hogy már ne gondolkozzak ilyesmiben, mert 15-20 éve úgy tartják az izmok, nagy eséllyel vissza is húznák műtét után, úgyhogy felejtsem el. El is fogadtam a véleményét. És beletörődtem, hogy ez már így marad.
Olyannyira, hogy mikor új fogorvoshoz kerültem, akiről ugyan tudtam hogy szájsebészeti szaktekintély, fel sem merült bennem, hogy megkérdezzem.
Aztán úgy hozta az élet, hogy fél éve egy fogászati magánklinikán dolgozom, s sokat beszélgettem egy időben a vezető fogorvossal. Valahogy elő jött ez is, s mondta, hogy szerinte ez annál sokkal komolyabb eset, hogy egy orvos véleményére adjak, szerinte kérdezzem meg a szájsebészünket is. Meg is történt. Mire a szájsebész visszairányított a fogorvosi rendelőbe, ahova két éve jártam.
Hívtam is a kedves doktor urat lelkesen, aki mondta, hogy ő nagyon szívesen megműt, de először konzultáljak egy fogszabályzó szakorvos kollegájával.
Innentől új mese.